Hild díjas falu a Balaton partján
57 bormintát neveztek, melynek jelent?s része a Balaton-felvidék legjellegzetesebb bora, az olaszrizling volt. A hivatásos borászokból álló szakmai zs?ri elnöke Tóth János Zoltán úr volt, aki többek között a Badacsonyi Borlovagrend Nagymestere. A szakmai zs?ri mellett társadalmi zs?ri is bírálta a borokat.
A bírálatok befejezése után gyors összesítés következett, így kb. 7 óra körül sor kerülhetett az eredményhirdetésre, díjkiosztásra. A zs?ri szóbeli értékelésében elmondta, hogy az el?z? évekhez képest kevesebb bornál okozott gondot a túlkénezés, a f?bb problémát az erjedésb?l adódó hibák jelentették.
Az összesítés alapján 9 arany, 16 ezüst, 24 bronz min?sítést adott a zs?ri.
Arany min?sítés? díjazottak:
I. Varga János olaszrizling 2006
II. ifj. Tóth János chardonnay 2006
III. Simon Pince olaszrizling 2006
IV. Steinbach István olaszrizling 2006
V. Szele Gyula olaszrizling 2006
VI. Nagy Sándor olaszrizling 2006
VII. Paloznaki Péter Pince cserszegi f?szeres 2006
VIII. Simon Pince zenit 2006
IX. Simon Pince szürkebarát 2006
A társadalmi zs?ri Szele Gyula 2006. évi olaszrizlingjének és a Simon Pince 2006. évi kékfrankos rose borának adott különdíjat.
A borverseny hagyományosan jó hangulatú „Batyus bállal” végz?dött.
A borverseny díjazását támogatták:
Paloznak Község Önkormányzata, „Paloznak Jöv?jéért” Közalapítvány, Sz?l?fürt Gazdabolt, Csopak-Lovas-Paloznaki Hegyközség, Ódor Attila pénzügyi tanácsadó
  • Focizzatok nálunk!

    Ha nem találtatok helyet, kiszorultatok valahonnan, és villanyfényben műfüvön akartok focizni,
    várjuk jelentkezéseteket!

    RÉSZLETEK

    Ez a pálya télen-nyáron, működik!

  • Paloznaki Tekergo

     

    Bicikli utak

    5403

    Hotelinfo

    hotelinfo1

    Elérhetőségek

    Paloznak, Fő út 10.
    8229
    E-mail:

    Hírlevél

    Regisztráljon a feliratkozás elott!
    No account yet? Register

    Térkép...

    Paloznaki videók

    kalvaria_1
     

    VIDEÓK